Díjugrató championokat avattak Szilvásváradon

2020. augusztus 28-30.

Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban közel kétszáz lovas és háromszáz ló részvételével zajlott a Díjugrató Championátus döntője.

 

A póni kategóriában az első forduló után a Varga Zoltán által felkészített Gubicza testvérek álltak az élen, és pozíciójukat egészen a végéig meg is őrizték. Gubicza Dorottya végzett az első helyen, Gubicza Sarolt pedig a másodikon. Ifj. Néveri Imre tanítványa, az összevetésben harmadik helyen végző Csizmadia Csenge két helyet előrelépve az összesítésben is a harmadik helyen végzett, megelőzve az édesapja által felkészített Sáli Csengét. Ötödik lett Németh István tanítványa, Bodnár Annabell, hatodik pedig Ratatics Flóra, Bene Balázs felkészítésében.

A gyermek kategóriában nem született nagy meglepetés, hiszen az első fordulóban magabiztosan élen álló Szabó Dorina a maximális 80 pontot begyűjtve kétséget sem hagyott a győztes kilétéről. A Szabó-Máriás Sára által felkészített lovas Arvisurát lovagolta. A szintén debreceni Hermann Zsófia megőrizte második helyezését, így Boros Sándor tanítványa a dobogó második fokára állhatott fel. Harmadik helyen Both Petra végzett Vincze Cintia felkészítésében, megelőzve Szabó Larisszát és Fábián Johannát. A póni kategória után a gyermekek között is helyezve lett Sáli Csenge, ezúttal a hatodik helyezettnek járó szalagot vehette át.

A serdülő B korosztályban az utolsó nap több változást is hozott az összesített ranglistában. A győztesnek járó 20 pontot Lóránt Attila tanítványa, Mécs Emma zsebelte be, ezzel átvéve a vezetést, és második helyre szorítva az első forduló legjobbját, Kelemen Zsolt Pétert. Garai Barnabás tanítványa, Kling Hanna végzett a harmadik helyen az összesítésben, megelőzve Kókai Bálintot és a Füzér Gábor által felkészített Pintér Zsófi Csengét. Demeter Zsófia végzett a hatodik helyen Szotyori Nagy Kristóf felkészítésében.

 Az amatőrök között rendkívül kiélezett volt a harc, az első forduló után sok lovas állt pontegyenlőséggel. Az élen álló Bölecz Virág Ráhelt és Vajay Dórát mindössze egy pont választotta el, így izgalmas volt a két lovas csatája. Végül Füzér Gábor tanítványa megőrizte elsőségét a Varga Zoltán által felkészített Vajay Dóra előtt. Kircsi Kata végzett a harmadik helyen Sárkány Zsolt felkészítésében, megelőzve Tóth Sándort, Bondor Brigittát és Turóczi Laurát.
A legnagyobb fordulatok a Serdülő A kategóriában zajlottak, hiszen az éllovasok egytől-egyik hibáztak az utolsó nap alappályán, ezzel elesve a pontszerzéstől, így több lovas is nagy hajrában bekerült a végső helyezettek közé. Egy Komárom-Esztergom megyei lovas, Kiss Krisztina lett a bajnok Panka nevű lovával, megelőzve Kurnyák Ágnes tanítványát, Kacsó Júlia Csengét. Szapper Imre lovasa, Unterhuber Nóra végzett a harmadik helyen, negyedik helyre szorítva Sári Viktor tanítványát, Szöllősi Hajnalt. Rigó Gergő lett az ötödik, míg Zsidó Csaba tanítványa, Nyemcsok Hanna Dóra megnyerve az utolsó napot a hatodik helyen végzett.
 A felnőtt kategória két éve került bevezetésre, és nagy öröm, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Idén a többi versenyszám mellett ebben a kategóriában is női bajnokot avathattunk, hiszen Ódor Enikő egyenletes teljesítményének köszönhetően magabiztos fölénnyel nyerte a pontversenyt. Második helyen Fodor Gábor végzett, a dobogó harmadik fokára pedig nagy hajrá után Kurnyák Ágnes állhatott fel. Réti Dávid egy pozíciót veszítve végül a negyedik helyen zárta a versenyt, megelőzve Szotyori Nagy Kristófot és a tavalyi championt, Mihucz Tibort