Kisegítő lehetőségek

Ugrás a tartalomra

Szponzorációs felhívás - FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság

Közzétéve:

FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság
Szilvásvárad,
2024. szeptember 4-8.

Az elmúlt generációk fogathajtó sikerei ellenére Szilvásvárad utoljára 1984-ben rendezhetett négyesfogathajtó világbajnokságot. A beruházásnak, a magyar fogathajtó kultúrának és a leírt eredményeknek köszönhetően a Nemzetközi Lovassport Szövetség 2024-re Szilvásváradnak ítélte meg a négyesfogathajtó világbajnokság rendezésének jogát. Az időpont nem véletlen, ugyanis a világ lovassportja idén ünnepli a legendás 1984-es szilvásváradi bajnokság jubileumát, ahol mind a csapat dobogó tetején, mind az egyéni dobogó mindhárom fokán magyar hajtó állhatott. Az ország összefogásának hála a lovassporton kívül a települést és a környéket is máig tartó fejlődési pályára állította a legendás szervezési sikerrel is zárult verseny.

A verseny helyszíne a 2018-ban átadott kiemelt kormány beruházásként kezelt Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont, ahol az  elmúlt években több ezer ló, több mint 30 nemzetet képviselve érkezett a Szalajka-völgybe, öt lovassport szakágat magába foglalva, így kijelenthetjük, hogy a létesítmény Közép-Európa és a világ lovassportjának egyik zászlóshajójává vált. Emellett az egyetemes lovaskultúra történetében először került be egy adott lófajta tenyésztése az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára a Szilvásváradon tenyésztett lipicai fajtának köszönhetően.

FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság Szilvásvárad

A rendezvény sikereiből 2024-ben a magyar lovassport mellett szintén több százezer ember profitálhat, és ahogyan az történt a múltban is, ismét generációk életútjára lehet pozitív hatással. 2024. szeptember 4-8. között több, mint 250 ló 50 fogattal, a világ megannyi földrészét képviselve érkezik Szilvásváradra, így az eseményt világszerte milliók fogják követni.

A fogathajtó szakág hazánkban a legnagyobb népszerűségnek örvendő lovassport, amely három versenyszámból áll, melyek közül a szombati napon megrendezésre kerülő maratonhajtás vonzza a legtöbb látogatót. A festői környezetben a Diós-völgyben található pályán több tízezer néző szurkol a hajtóknak és lovaiknak. Az élő közvetítéseknek köszönhetően az online térben a világ minden tájáról követhetik versenyeinket és részesei lehetnek a történelmi világbajnokság sikereinek.

A verseny legnépszerűbb versenyszáma a szombati napon megrendezésre kerülő maratonhajtás. A festői környezetben található maratonpályán 8 akadály található, amely nézők ezreit vonzza.  A korábbi években megrendezett MASTERS Nemzetközi Fogathajtó Versenyeken számos támogató rendelkezett akadállyal, többek között: Agrárminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Egererdő Zrt., Szilvásvárad Község Önkormányzata, Autó-Nexus Kft., TEXAID Kft.

EZÜST TÁMOGATÓ

nettó 1.000 EUR

Kiállítóhely biztosítása a Lovasközpont és a maratonpálya területén

Molinók, zászlók és egyéb reklámhordozók kihelyezése a verseny területén

Honlapon való megjelenés

Kivetítőn való megjelenés a szünetekben

 

ARANY TÁMOGATÓ

NETTÓ 10.000 EUR

Molinók, zászlók és egyéb reklámhordozók kihelyezése a verseny területén

Minden nyomtatott dokumentumban a logó és a név feltüntetése (prospektus, szórólap, startlista, eredménylista, mappa)

Honlapon való megjelenés

Céglogó elhelyezése az összes felületen

Versenyhez köthető összes felületen való megjelenés (lótakaró, díjak, akkreditációs kártya)

Szponzorfal a tájékoztató alatt

VIP meghívó 10 fő részére

Megjelenés minden média felületen, ahol a rendezvény helyet kap

Reprezentációs anyagok felhasználása (prospektus, toll, kulcstartó)

Folyamatos megjelenés a nagy kivetítőn a szünetekben

Videó- és fotóanyag korlátlan biztosítása és felhasználási joga

Közös fotó a győztesekkel

Szponzorfal

Egyedi speciális igények megvalósítása
(pl.: a Lipicai Lovasközpont biztosítása egy céges napra/tréningre térítésmentes)

 

GYÉMÁNT TÁMOGATÓ

NETTÓ 15.000 EUR

Egész verseny szponzorációja, saját akadállyal a maratonpályán

Molinók, zászlók és egyéb reklámhordozók kihelyezése a verseny területén

Minden nyomtatott dokumentumban a logó és a név feltüntetése (prospektus, szórólap, startlista, eredménylista, mappa)

Honlapon való megjelenés

Céglogó elhelyezése az összes felületen

Versenyhez köthető összes felületen való megjelenés  (lótakaró, díjak, akkreditációs kártya)

Szponzorfal a tájékoztató alatt

VIP meghívó 10 fő részére

Megjelenés minden média felületen, ahol a rendezvény helyet kap

Reprezentációs anyagok felhasználása (prospektus, toll, kulcstartó)

Folyamatos megjelenés a nagy kivetítőn a szünetekben

Videó- és fotóanyag korlátlan biztosítása és felhasználási joga

Közös fotó a győztesekkel

Szponzorfal

Egyedi speciális igények megvalósítása
(pl.: a Lipicai Lovasközpont biztosítása egy céges napra/tréningre térítésmentes)

A gyémánt csomag tartalmazza az arany támogatással járó összes szolgáltatást, valamint a saját maratonakadályt.

A csomag tartalmaz a kiválasztott maratonakadály mellé egy különálló VIP sátrat, melyet a támogató igény szerint rendezhet be és hívhat saját vendégeket.

Cseri Dávid, igazgató
Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

 PDF file logója

Szponzorációs felhívás - letölthető pdf

 

FOTÓGALÉRIA