Nemzetközi Fogathajtó verseny - LEÍRÁS

2021. július 22-25.

masters logoAz Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad a világ második legnagyobb ménese, mely a lipicai fajta tenyésztéséért felelős. A fajta számtalan világhírű egyedét tenyésztette ki a gazdaság 1952-es megalapítása óta. A tenyésztés mellett számos nemzetközi lovassport versenyt rendezett a múltban, melyet világszinten is nyomon követtek. Története azonban sokkal korábbra nyúlik vissza, ugyanis a régészek a lovaspálya helyén 3000 esztendős bronzkori lovas szobrokat találtak.

Szilvásvárad nagy hagyományokkal rendelkező fogathajtó versenyhelyszín, amely 2021-ben újra a nemzetközi szintű fogathajtókat várja. A 1984-es négyesfogathajtó világbajnokság történelmi pillanatai után a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionja, valamint az új maratonpálya a sport XXI. századi igényeinek minden aspektusában megfelelő.

A maratonpálya a nemzetközi elismertségnek örvendő pályaépítő, Fintha Gábor tervei alapján, a Bükk világra szóló panorámájában épült, amelyet a versenyzők első alkalommal próbálhatnak ki. Európa egyik legnagyobb lovas stadionja már bizonyított: közönsége előtt számos egynapos fogathajtó verseny került megrendezésre, magas számú nevezővel és kiváló visszajelzésekkel a több ezres nézőközönség részéről is.

2021 nyarán megnyílik az út, hogy Szilvásvárad lovaspályáján ismét legendák szülessenek.

 

Jegyek elővételben kaphatók a Jegy.hu-n:  https://www.jegy.hu/program/szilvasvarad-masters-nemzetkozi-fogathajto-verseny-123995

továbbá a HELYSZÍNEN!