Szakál Endre Ferenc a Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete tisztújító közgyűlésére megírt szakmai programja

Ezúton Szakál Endre Ferenc ügyvezető elnök jelölt kérésére tesszük közé a Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete holnapi tisztújító közgyűlésére megírt programját és elképzeléseit.

 

Tisztelt Tenyésztőtársak!

Közeleg a tisztújítás ideje, ennek apropóján fordulok Önökhöz, mivel szeretném megismertetni személyemet, elképzeléseimet és szakmai programomat.

1975. január 24-én születtem a Komárom-Esztergom megyei Szőnyben. Mint sokan mások, gyerekként szerettem bele a lovas életbe, a lipicai lóba, a lipicai fajtába. A Banai Kinizsi Mgtsz lipicai tenyészetében szívtam magamba az istállószagot, itt tölthettem már gyerekként aktívan időmet a lipicai ló közelségében, ami meghatározta eddigi életutamat. Bana a második lipicai törzstenyészet volt Szilvásvárad után, mely édesapám irányítása alatt működött.

Kaposváron 1996-ban állattenyésztő mérnökként diplomáztam. Több, mint másfél évtizedig tevékenykedtem Bábolnán, tíz éven át voltam megbízott, később kinevezett vezetője az Arab Ménesnek. Fogatversenyzésben is kipróbálhattam magam, édesapám által tenyésztett kancákat hajtva.

2015 óta a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének alkalmazásában lótenyésztési felügyelő munkakörben dolgozom. Feleségemmel három gyermeket nevelünk.

A Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete tisztújító közgyűlésére készülve elgondolkodtam azon, mi lehetne a mottója a programomnak. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a legjobb választás a mindenki számára jól csengő és ismert szlogen:

„Két fajta ló ismert, a Lipicai és amelyik az akar lenni!”

 

A fenti mottó a szakmai berkeken túl az internetet látogatók számára is közismertté vált. Nem csupán pusztába kiáltott szó, hanem egyfajta „brand”, márkanév lett. A lipicai lovat szerető emberek csoportjának a nyitó oldalán is a fenti mottó olvasható.

Ennél fontosabb és jelentősebb lépés, hogy közös ügyünk, a lipicai lótenyésztés az UNESCO által elfogadott, világörökség része lett. Az elismerés olyan lehetőségeket tárhat elénk, melyekkel talán csak most tudunk élni. Szellemi és fizikális örökség, ha úgy tetszik össznemzeti érték, közös kincsünk.

A lipicai lófajta minden egyes egyede ehhez a válogatott állományhoz tartozik. Egyesületünk tagjai e kivételes fajta mellett kötelezték el magukat. Csak közösen tudjuk a fajtát fejleszteni, pozícióját javítani. A fajta eredményességét, sikerességét, múltját ismerve kell a jelent úgy alakítanunk, hogy e fajtának jövője is biztosított legyen, sok-sok generáció múlva is fennmaradjon. Ne felejtsük el, hogy a magyar fogathajtó sportnak mára már több, mint 100 FEI érme van, melynek nagy részét lipicai lovakkal érték el. A fajta presztízsének érdekében vissza kell vezetnünk a 21. század fogathajtó és díjlovas sportjába, mely elérhetetlen álom a tenyésztők következetes munkája és összefogása nélkül.

E cél eléréséhez mindenkire szükség van, aki a Lipicai Egyesületben tevékenykedik. Hiszem, hogy az összefogásban és a közösen, hittel és meggyőződéssel végzett minőségi tenyésztőmunkában rejlik az egyesületünk ereje, csak így lehetünk sikeresek.

Programom

- Hazai és nemzetközi kapcsolatok fenntartása, felfrissítése és létesítése,  együttműködés lótenyésztő szervezetekkel, a LIF-el való kapcsolat megerősítése.

- Lovas sportok támogatása, támogatási program kidolgozása, mely segíthet fogathajtásban a lipicai lovak visszaeső számának drasztikus csökkenését megállítani,  a népszerűsítésben .

- Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és Egyesületünk viszonyának rendezése. Az állami garanciavállalás a lipicai fajta tenyésztésében nélkülözhetetlen és fontos prioritás. A Szilvásváradi Ménes a zászlóshajónk, védeni óvni és segíteni kell a fejlődését.

-Elképzelésem szerint szükséges az Állami Ménesgazdaság Szilvásváraddal és a szakminisztériumokkal közös támogatási program kidolgozása, mely mind a tenyésztés, mind a sport területére is kiterjedne, nagy hangsúlyt fektetve a csikónevelésre és a lovak képzésére, sportkipróbálásra. Fontos, hogy a programhoz minden egyesületi tag csatlakozhasson.

- Méneskönyv elkészítése és kiadása létfontosságú, ezt az elkövetkező egy-két évben el kell készíteni.

-Országos ménállomány fiatalítása.

- Lóállomány vizitálása, minősítése szemlék alkalmával országszerte.

- Valós szaktanácsadás a tenyésztők részére!

- Törzskönyvezés folyamatossága, naprakészsége.

- Lovas eseményeken való megjelenés, nemzetközi szinten is, azok szervezése (sport, kiállítás, stb.)

- Szakmai képzések, műhelyprogramok, edzőtáborok szervezése az ÁMGSZ-el is.

- Reklám anyagok, kiadványok

- Honlap fejlesztés

- Pályázatok készítése, források integrálása, érdekképviselet

- A tenyésztőket segítő és képviselő egyesületi működés megteremtése, véleményem szerint nem a tenyésztők vannak az egyesületért, hanem az egyesület a tenyésztőkért.

A fentiekben bemutatott programomat egy szakmailag elismert és a fajta iránt elhívatott vezetőséggel együtt szeretném megvalósítani.

Jelenlegi működés általam tapasztalt problémái:

Közelmúltban felrebbent hír hallatán mélyebben belemerültem egyes lipicai lovak pedigréjének átvizsgálásába. A hír szerint lipicai fajtában nem elfogadott származású mén kapott beutalót a ménvizsgára.

További vizsgálódásom során számos esetben találkoztam még, egyesületi jóváhagyással lipicai fajtában megjelölt és regisztrált olyan lóval, mely lipicai fajtában nem elfogadott kancától született.  

Az OLIR nyilvántartó rendszere tartalmaz erre vonatkozó információkat, amire az egyesületünk vezetőinek rálátása van!

A kialakult helyzet méltatlan a fajtához és vállalhatatlan a tenyésztő szervezet tekintetében, egyúttal jelentős mértékben veszélyezteti a lipicai fajta hazánkban történő tenyésztésének megítélését, státuszát. Gondoljunk csak bele, akinek az őshonos támogatásban ilyen pedigréjű lova, vagy méncsikó nevelésben pályázatban résztvevő csikója van, az állat nem megfelelősége miatt semmissé válhat a támogatás igénylése, továbbá az eddig részére kifizetett összeget is visszakövetelhetik.

Véleményem szerint a botrány senkinek sem kell! Házon belül ajánlatos megoldani a felmerült problémákat, mivel senkinek sem hiányzik, hogy nemzetközi szintérre terelődjön az ügy és pár tisztségviselő inkompetenciája miatt, eddigi tenyésztői munkánk eredményei és az általunk tenyésztett lovak külföldi értékesítése összeomoljon.

Tudni kell, hogy néhány évtizede voltak kisorolt kancák, amiket kiszelektáltak a fajtából, azok megkifogásolt származása miatt, amit a LIF is tudomásul vett. Ezek úgynevezett köztenyésztett státuszban folytathatták pályafutásukat. Néhány év eltelte után ismét visszaemeltek néhányat a regisztrált kancák közé, tisztázatlan okból, holott semmi keresnivalója e fajtában. Amennyiben lipicai fajtában a kancának a származása nem elfogadott, akkor milyen jogon kerül mégis lipicai fajtában elismerésre a csikója? Sajnos az általam feltárt esetek Magyarország egész területén előfordulnak. A tenyésztői bizottság jelenleg aktív tagja is érintett ebben a panamában mivel a lipicai fajtában nem megengedett származású csikót jelöltek, lipicaiként.

Személyiségi jogok megsértésétől tartózkodom, ezért konkrét neveket nem közlök.

Komoly diplomácia a magyar tenyésztőkre nézve negatív visszhangot váltott ki Siglavy Garba magyarországi tenyésztési engedélyének megtagadása, még a célpárosítások tekintetében is. Kérdéseket vethet fel, hogy a szakma csúcsát jelentő bécsi Spanyol Lovasiskolában 9 esztendőt szereplő, majd számos LIF országban fedező egyed miért nem felel meg a hazai tenyésztő bizottság igényeinek, ezzel lerombolva elődeink diplomáciai munkáját és ellehetetlenítve azt a kezdeményezést, hogy az osztrák fél rendelkezésünkre bocsássa a szintén az SRS-ben szereplő, szilvásváradi születésű Siglavy XIV-10 lovat.

A tenyésztői bizottság az elmúlt években olyan döntéseket is hozott, mellyel esetenként a magyar államnak és a magántenyésztőknek is akár visszafordíthatatlan károkat okozhat. Konkrét példának okán, a történelemben először lipicai lóként a magyar díjlovas fiatal lovas válogatottban szereplő Conversano XXVIII-2 Konyak nevű ló nem tehetett ménvizsgát, így pótolhatatlan genetikai értékektől megfosztva az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradot és a magántenyésztő társakat is.  Sajnos e negatív példához sorolható Incitato Banán egyik legkiemelkedőbb utóda Incitato  XIV-52-is, aki számos négyesfogathajtó világkupán, Európa majd világbajnokságon bizonyította, hogy a fajtának helye van és helye kell, hogy legyen a 21. század lovassportjában is.

Súlyos problémát látok abban, hogy a jelenlegi vezetőség egyes tagjai pozíciójukkal visszaélve saját előnyszerzésük érdekében járnak el, nem pedig a tagok és az egyesület érdekeit képviselik! Véleményem szerint ez így nem mehet tovább!

A helyzet tisztázása és jelentős személyi és működésbeli változások szükségesek!

Kérem Önöket, hogy jöjjenek el a szombaton megtartandó közgyűlésre és amennyiben méltónak ítélnek, akkor támogassák   az ügyvezető elnöki pozícióra történő megválasztásomat!

Bárki kérdéseire szívesen válaszolok, elérhetőségem: 06-70-319-5725.

Tápiószentmárton, 2023. április 25.

 

Köszönettel:

Szakál Endre Ferenc

ügyvezető elnök jelölt

 

316953187_5977040355681679_7386872894836079567_n_Tarka.jpg

Fotó: Szabados Zsuzsanna