Lipicai fajta története

A fajta kialakulása

Lime-  jelentése hársfa, szlovénül lipa, lipovec vagy lipizza (ejtsd lipica).  A hársfát a szlávok az élet fájának tartják. Európában a legelterjedtebb fajtája a gyönyörű, dús lombkoronájú ezüst hárs (Tilia argentea), mely akár 1200 éves életkort és több méter törzsszélességet is elérheti. A hársfát már a pogány legendákban is bálványként imádták. Lombkoronája alatt a szlovének  vallásos szertartásokra gyűltek össze, ahol táncoltak és történeteket meséltek.

A falu közepén álló fát a település magjának tartották.  Egy a XV. század második feléből származó dokumentum bizonyítja, hogy egy Lokev közelében található kis falu előtt egy borászat állt, mellette egy kis hársfával (ún. lipica-val). Ezen a helyen gyűltek össze a falubeliek egy pohárka borra. A helybeliek szerint erről a fáról nevezték el a kis falut és az ott tenyésztett lovak is ezt a nevet hordozzák.

1580 májusában döntés született, hogy az akkor, a Habsburg birodalom részét képező Opcinai-fennsíkon, Lipicán (akkor Lipizza) udvari ménes állítassék fel. A ménes alapítása I. Ferdinánd osztrák császár fia II. Károly főherceg nevéhez kötődik.

Az akkor megfogalmazott cél a következőképpen szólt: "... itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar száméra lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és  legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és köves talajon járjanak, ott, ahol kevés fű nő."

A kietlen Karszt-hegység tehát a fajta bölcsője, ahol már a rómaiak is tartottak neveltek lovakat. Ezek kései leszármazottait a helyiek, mint "karsztlovat" ismerték, melyek szintén szerepet kaptak a lipicai kitenyésztésében.
A döntő vérhányadot azonban a fajta kialakításánál az akkor rendkívül divatos spanyol ló adta.

Folyamatosan érkeztek Andalúziából szigorú válogatáson átesett kancák és mének. Ebben az időben a Habsburg ház uralta a spanyol trónt is, így tehát nem okozhatott gondot, hogy kitűnő egyedek kerüljenek egy új fajta megalapozására Lipicára. A rendkívül gyér vegetációjú karszt vidéken a lovak takarmányozását a Magyarországról szállított kitűnő minőségű tápanyagban gazdag szénával és zabbal oldották meg.
A Barokk stílus által ihletett I. Leopold (1658-1705) és I. József (1707-1711), uralkodása alatt Lipica a Habsburg monarchia központi ménesévé fejlődött. Az 1572-ben alapított Spanyol Lovasiskolát IV. Károly 1735-ben új helyre, Bécs talán ma is legszebb barokk épületébe a Hofburgba költöztette. A lovasiskola lóanyagát Lipica biztosította. Csak a legkiválóbb méneket vitték vissza Lipicára, hogy a következő generációk apaállataivá legyenek.

A Spanyolországi lótenyésztés hanyatlása után, felső Olaszországi Polesinából és más korabeli kiemelkedő ménesekből, Nápolyból, Dániából, Németországból, valamint a Kladruby királyi ménes tenyészetéből vittek lovakat Lipicára. A 18. század második felére visszatekintve, a hat klasszikus lipicai vérvonalból ötöt találunk meg, melyek a mai napig is fennállnak: Pluto, Conversano, Neapolitano, Maestoso, Favory.

Ezeknek a vérvonalaknak az alapító ménjei a következők voltak:

Eredeti Dán mén: Pluto, szürke, 1765-ben született a Frederiksburg Királyi ménesében.
Nápolyi tenyészmének: Conversano Senior, fekete, 1767-ben született, és a Neapolitano Senior, pej, 1770-ben született.
Kladruby mének: Maestoso Senior, szürke 1773-ban született és Favory Senior, szürke, 1779-ben született.
Az arábiai vérvonal: Siglavy (eredete a 19. századra vezethető vissza) melynek az alapítója Siglavy Senior, szürke, 1810-ben született.
A fajta további két magyar vonatkozású vérvonala: Incitato, 1810-ben született gróf Bethlen Pál boncidai ménesében, eredeti spanyol kanca és mén után. A Tulipan törzs kialakulása (1800-as évek végén) Jankovich-ok nevéhez kötődik. Az általuk vásárolt eredeti spanyol és lipicai kancákra egy Tulipan nevű Favory törzsbéli mént használtak, melynek leszármazottai adták a későbbi Tulipan törzset.

A klasszikusabb kancacsaládokról szóló adatok is ebből az időszakból származnak:

Karszt kancák: Sardinia (az e családból származó kancákat Betalkának hívják), Spadiglia (Monteaura Lipicán), Argentina (Slava Lipicán).
Kladruby kancák: Afrika, Almerina (Slavina, Samira Lipicán), Presciana/Bradamante (Bonadea Lipicán), Englanderia (Allegra Lipicán), Europa (Trompeta Lipicán), Capriola (Lipicán nincs képviselve), Rava (Lipicán nincs képviselve).
Kopcani kanca: Stornella/Fistula (Steaka Lipicán), Ivanka/Famosa (Famosa  Lipicán).
Dán kancák: Deflorata (Capriola, Canissa Lipicán)
Arab kancák: Gidrana (Gaeta, Gaetana Lipicán), Djebrin arab félvér kanca (Dubovina Lipicán), Mercurio arab félvér kanca (Gratiosa Lipicán), Theodorosta arab félvér kanca (Wera Lipicán).

A Napóleoni háborúk nehéz időszakot jelentettek a Lipica ménesnek. A háborútól kezdetétől, a lipicai ménes háromszor menekült a Karsztról, leggyakrabban Magyarországra. A harmadik menekülés után,  hat év telt el a hazatérésükig. Ezt követően Napóleon a Lipicai ménest Marshal Marmontnak adta, aki viszont bérbe adta lelkiismeretlen tenyésztőknek.
Vérfrissítés céljából arab lovakat kezdtek alkalmazni a lipicai tenyésztésben. Számos arab mén adott pompás utódot a ménesnek, erre az időre tehető a Siglavy törzs és az arab kancacsaládok kialakulása.
A 19. században, a lipicai lovak az egész birodalomban elterjedtek, nem csak Radautz, Mezőhegyes és Piber  katonai méneseiben, hanem számtalan kisebb tenyészet alakult ki a Dunavidék gazdái között.

1915-ben, kevéssel a I. világháború kitörését követően a lipicai ménest a Bécs közelében fekvő Laxenburgba evakuálták, illetve a csikókat Kladrubyba vitték. A háború után a Karszt hegységet és Lipicát Olaszországhoz csatolták. A Csehszlovák Köztársaság elkobozta az összes Kaldruby-ban tartott lipicai lovat és 1921-ben áthelyezte őket az új Topolcanky ménesbe, a mai Szlovákiába. Az olasz állam mind a 179 Laxenburgban tartott lovat követelte. Hosszas egyeztetés után, a tenyészetet kétfelé osztották. Olaszország 107 lovat kapott, melyeket 1919-ben július 16-án  visszaküldtek Lipicára.  November 5-én az osztrákok a fennmaradó 97 lipicai tenyészetből származó lovat Piberbe, Ausztriába szállították. Attól kezdve, a bécsi lovasiskolában a lipicai méneket a piberi ménes biztosította. A birodalmi Lipicai Királyi Ménes megszűnt.

A lipicai tenyészet az olasz hadügyminisztérium kezelésébe került. Egy nappal Olaszország 1943 szeptember 8-i fegyverletétele után, a lipicai ménes német kézre jutott.  Az év október 16-án mind a 179 lovat Hostauba evakuálták.  A német fennhatóság alá került területeken levő ménesekből Jugoszláv ménes Stancici és Krusedoli telephelyéről, Demir Kapija (Macedonia) királyi tenyészetéből, az Ausztriai Piberből, a Magyar Bábolnából és a Szlovák Tapolciankybóla lovakat megtartották Hostounba szállították majd a háború végén a németek evakuálták a lipicai lovakat Houstonból Schwarzenbergbe. Ezeknek a lovaknak egy részét átvitték Mansbachba, a megmaradó részt Riedbe Ausztriába. Az amerikai hadsereg továbbadta a lipicai tenyészetet, archívumával együtt Olaszországnak, míg a másik rész az osztrákokhoz került, akik újraélesztették a piberi ménest. 1947-ben a Karszt hegység nagyobbik részét s vele Lipicát,  Jugoszláviához csatolták. Végül 1947-decemberében, a lovak egy része visszatért Lipicára. 1947 végén a Lipicának 23 fedezőménje volt, melyekkel a lipicai tenyésztés ismét megkezdődhetett.

1948-ban és 1949-ben számos, a régi Demir Kapija és Vukovar tenyészetekből származó lipicai ló került vissza Lipicára. 1952-ben Lipica ismét vett 11 lovat Kutjevoból, míg később a tenyészet, vérfrissítés céljából számos lovat vett a többi Jugoszláv köztársaságtól – Dakovo, Karadjordjevo, Vucijakból- valamint az  ausztriai Piberből és az olasz Fara Sabinaból. 

1980-ra a csődörök és kancák összes klasszikus vérvonala ismét képviselve volt a Lipicai ménesben.  1991-ben Szlovénia függetlenséget szerzett.  Napjainkban,  Szlovéniában a lipicai tenyészetet a Nemzeti Lipicai Ménes (Kobilarna Lipica) tartja fenn.

A fajta Magyarországra kerülése

A magyarországi lipicai lótenyésztést az 1800-as évek elejétől számítjuk, amikor is Napóleon seregei elől menekítve Mezőhegyesre telepítették át a ménest Lipicáról.
A háborús veszélyek elmúltával – több mint hat év – nem tért valamennyi ló vissza Lipicára, hanem a közben felduzzadt létszám egy jó része – a mintegy 3000 egyéb lovat számláló – mezőhegyesi katonai ménesben maradt.

A közel hét évtizedes mezőhegyesi tenyésztés és tartás az ott meglévő „röghatás” következtében bizonyos tekintetben kezdett megváltozni a fajtajelleg. Mezőhegyes és környéke rendkívül nagy termőképességű talajjal és a bő termést ugyancsak elősegítő klímával rendelkező alföldi vidék. Ennek következtében a lovak tömegesedtek, rámásodtak és egyben a hegyvidéki lovakat jellemző szervezeti szilárdságukból is veszítettek.
E probléma feloldására született a döntés, hogy Mezőhegyesről a lipicaiakat áttelepítik Erdélybe, Fogarasra. Az áttelepítés 1874/75-ben meg is történt. A lovak ismét a fajta igényeinek megfelelő hegyvidéki környezetbe kerültek. A Fogarason eltöltött közel 40 év igen gyümölcsöző a fajtát erősítő időszak volt.

1912-ben az I. világháború elől menekítve az akkori  Földművelésügyi Minisztérium döntést hozott a lipicai ménes Fogarasról a Magyar Királyi Bábolnai Ménesbe való áthelyezésére.  Bábolna a tenyésztés szempontjából szintén rendkívül értékes időszak volt a fajta számára, annak ellenére, hogy a hegyvidéki havasokról ismét a síkvidéki homokra került.

A bábolnai időszak szintén 40 évig tartott. A fajta karakterének megőrzése érdekében 1947-ben hozott elhatározás alapján 1950-ben a Bükk-fennsíkon 870 m tengerszint feletti magasságban fekvő Csipkéskúton egy csikónevelő telep építésébe kezdtek. Ezt követően megindult a lipicai fajta folyamatos áttelepítése Bábolnáról a Bükk-hegységbe, illetve Szilvásváradra.

Szilvásvárad és környéke (a Bükk-hegység) a mai Magyarországon belül az a tájegység, mely természeti adottságaiban leginkább hasonlít a kitenyésztés eredeti helyéhez, Lipicához.

Talajviszonyaiban, növényzetében, tengerszint feletti magasságában, klímájában itt sikerült megtalálni azt a helyet, mely hosszú távon garantálja e tradicionális fajta, környezet által befolyásolt jellegének megőrzését.

1953. január 22! Az Állami Gazdaságok és az Erdők Minisztériuma által kiadott alapító határozatával létrehozta a Szilvásváradi Állami Gazdaságot. Feladataként a magyarországi lipicai törzstenyészet fenntartását rendelte el. Több szervezeti átalakuláson keresztül a törzstenyésztő gazdaságnak az utóda a mai Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

Genealógiai vonalak

A lipicai ló mint tradicionális, zárt törzskönyves fajta fenntartásánál kiemelt jelentőségű a hagyomány tisztelet, illetve a jellemző – elsősorban küllemi – értékmérő tulajdonságok a kialakult genealógiai vonalak és kancacsaládok megőrzése továbbvitele.

Pluto

Törzsjele: P, Anyajele: 

Pluto Senior, szürke mén 1772-ben érkezik Lipicára Dániából, a friedrichsburgi királyi ménesből, amely ebben az időben Európa-szerte ismert, spanyol vérű lovakat tenyésztett. A ménesben a szlovéniai 4506 Pluto Steaka XVI (XXXIII tm) képviselte a vonalat utoljára.

Conversano

Törzsjele: C , Anyajele:

A Conversano törzs nápolyi eredetre tekint vissza. Történt, hogy Mária Terézia idősebbik leányát, Mária Karolinát VI. Bourbon Ferdinánd nápolyi királyhoz adta férjhez. Az eseményen részt vesz Kaunitz herceg is, aki át is települ Nápolyba, és a környékbeli jó minőségű lóállományból kisebb ménest alapít, amely hamarosan a királyság legjobb ménesévé válik. Ebből a tenyészetből kerül Lipicára a fekete színű Conversano Senior, amely 1774-ben már törzsmén az udvari ménesben. A vonalból jelenleg 4574 Conversano Krabbe III-1 (XXVII tm) fedez Szilvásváradon.

Favory

Törzsjele: F, Anyajele:

Favory Senior 1779-ben született a monarchia nehéz hámos, spanyol–nápolyi típusú udvari lovait tenyésztő Kladrubban. A tömeg növelése érdekében később többször is kerülnek ebből a ménesből tenyészegyedek a lipicai fajtába. A fakó színű Favory Senior 1783-tól kerül felállításra Lipicán, s ezzel a fajta egyik legeredményesebb ménvonala születik meg. Szilvásváradon jelenleg 4101 Favory Allegra XXVI (XXVIII tm)  mén fedez.

Maestoso

Törzsjele: M, Anyajele:

Favoryval egy időben kerül Kladrubból Lipicára az eredeti spanyol Maestoso Senior. A kitűnő spanyol mén jó küllemével és mozgásával erőteljes törzset alapít a lipicai fajtában. Szilvásváradon jelenleg a Piberben tenyésztett  4969 Maestoso Bellamira - 37 (XXXIII tm) fedez.

Neapolitano

Törzsjele: N, Anyajele:

Neapolitano Senior tenyészműködésének kezdete szintén az 1783-as esztendőhöz fűződik. Ahogyan neve is elárulja, nápolyi eredetű törzsről van szó. A 13 éves, kitűnő küllemű mén nyereg alatt tette meg a hosszú utat Nápolyból Lipicára. Az akkor már szinte egyöntetűen szürke állományba fedezőménül választott pej Neapolitano csak kivételes tulajdonságainak köszönhette ezt a megtiszteltetést, amit máig fennmaradt törzzsel hálált meg a lipicai fajtának.

Siglavy Capriola

Törzsjele: S, Anyajele:

A törzsalapító Siglavy nevű arab mén 1816-ban került Lipicára. Marmagassága nem érte el a 150 cm-t. A mén Schwarzenberg herceg tenyésztéséből származott, mindkét szülője eredeti arab ló volt. A kis mén örökítése olyan átütőnek bizonyult, hogy törzse mai napig fennmaradt. A törzset Szilvásváradon utoljára a Siglavy Capriola XIV-es mén képviselte.

Incitato

Törzsjele: I, Anyajele:

Az Incitato törzs erdélyi magyar eredetű. 1802-ben gróf Bethlen Pál a bonchidai, akkor már hírneves ménesből saját tenyészete számára vásárolt néhányat az épp akkor odaérkezett eredeti spanyol lovak közül. Köztük volt a Curioso nevű mén, valamint a Capelano nevű kanca is. Kettejük párosításából született 1810 tavaszán Incitato Senior, törzsalapító mén. A rámás és jó tulajdonságokkal bíró ménre felfigyelt a mezőhegyesi katonai ménes, és 1814-ben megvásárolta. 1815-től Incitato már a mezőhegyesi lipicai kancákat fedezte. Később Mezőhegyesen 22 törzsmén fia fedezett az elkülönített Incitato ménesben. A máig fennmaradt Incitatók egy ebben a ménesben kitenyésztett, anyáról, apáról Incitato méntől származnak. Ennek a ménnek egy Shagya VI-os kancából származó fia kapta az Incitato I-es törzsménszámot, a később Mezőhegyesről Fogarasra telepített állományban. A törzsből jelenleg a ménes saját tenyésztésű 3762 Incitato XIII - 2 (XIV tm.) és 4325 Incitato XIII-22 (XV tm) törzsménje fedez Szilvásváradon.

Tulipán

Törzsjele: T, Anyajele:

A Tulipán törzs kitenyésztése szintén a magyar leleményt dicséri. A XIX sz. végén a Jankovich-Bésán család híres volt a lótenyésztéséről. A Bácskában található trezováci ménesében minőségi lipicai tenyészetet működtetett. Jelentőségének érzékeltetésére elég csak annyit említeni, hogy az ez időben Fogarason működő Magyar Állami Lipicai Ménes is több lovat vásárolt Trezovácról, így a ma élő összes Pluto egy itt tenyésztett törzsméntől származik, de a Maestoso és a Neapolitano törzs is innen kapott életmentő vérátömlesztést. Mégis a lótenyésztő köztudatban Trezovác neve leginkább a Tulipán törzs kitenyésztésével kapcsolódik össze, amely a Jankovichok eredeti spanyol import és lipicai kancáinak, valamint a Favory törzs Tulipán nevű ménjének alkalmazásával született meg. Az ezekből a párosításokból született Tulipán apaságú méneket később Fogarason, majd Bábolnán Tulipán névvel állították fel törzsménnek az állami ménesekben. A sors iróniája, hogy ez a törzs ménvonalon teljesen eltűnt a magyar tenyésztésből az első világháború viharaiban, és csak nagy sokára, 1970-től sikerül újra Tulipánt felállítani Szilvásváradon – először jugoszláviai importból. Őt követte rövidesen, 1972-ben a román eredetű Tulipán I. Erre a két ménre alapozódik a mai szilvásváradi Tulipán törzs is. A ménesben 2010-ben a djakovoi tenyésztésű 5132 Tulipan Toplica XIV (VIII tm) fedezett.